Google Ads hirdetés Nyíregyházán, illetve Magyarország egész területén

 

1. Bevezető (mit érdemes tudni a Google hirdetéssel kapcsolatban)

2. Google Ads hirdetés csomagok/árak

3. Van-e plusz költség, mekkora összegű a Google Ads hirdetési keret

Először is lássunk tisztán, hogy mi is az a Google Ads hirdetés – korábbi nevén Google Adwords – mit érdemes azzal kapcsolatban tudni, illetve megemlítek egy saját tapasztalatot is korábbról.

A Google Ads hirdetés az, ami a keresőoptimalizálással ellentétben szinte azonnal hozhatja az eredményeket.

A Google Ads hirdetések azonban nem úgy működnek, hogy csak csináljuk meg, kezdjük el és kis költségekkel óriási számú vásárlásokra tehetünk szert.

Az Ads hirdetésekkel kapcsolatban tudni kell, hogy természetesen területenként eltérő az az összeg, amivel egy hirdetést érdemes futtatni. Egy sokak által keresett termék, termékkategória, érdeklődési kategória hirdetési költsége értelemszerűen magasabb egy olyan területnél, mint ahol szinte konkurenciánk sincs.

A hirdetési költséget nem azon értem, hogy a  „hirdetési munkadíjam” több hanem, hogy a google megjelenítő rendszerében hol fognak megjelenni a hirdetés, a hirdető naponta mennyi összeget hajlandó rászánni  a jó eredmények elérésére.

Ugyanúgy, mint a keresőoptimalizálásnál a hirdetéseknél sem mindegy, hogy a találatoknál az első oldal első helyén, második helyén stb., vagy csak a második oldalon a felső, vagy alsó találatok között jelenik meg.

Google Ads hirdetések

Nem mindegy az sem, hogy a hirdetésekben milyen szöveget szerepeltetünk. A hirdetési munkát végzőnek szerintem alap feladata, hogy felkészül az adott témából, mert ha rálátása sincs az adott területre, akkor hogyan tudná megszólítani az érdeklődőket. Nem minden működik a betanult, sablonos szövegekkel.

Fontos, hogy a hirdető és a kereskedő ügyfél nézetei, céljai egyezzenek, ami sajnos nem mindig valósul meg.

Egy hirdetési munkát végzőnek lehet az a célja, hogy maximális teljesítményt hozzon ki a hirdetésekből mielőbb, minél kevesebb költségből.  A másik, hogy hozzunk eredményeket, de mértékkel, tartsuk fenn a lehetőséget, hogy fejlődést tudjunk mutatni, mert ezzel hosszabb távon lehet megtartani az ügyfelet.

Utóbbi nézettel a kereskedő, weboldal üzemeltető nézete, elvárása, célja soha nem fog találkozni a hirdetési munkát végzővel, ezért az ügyfél-, vásárlói kör kialakulása lassú és költséges lesz. Ezt miért írom le?

Évekkel ezelőtt saját magam is kiadtam a hirdetéseket, biztató szavakat kaptam, majd döbbentem álltam sok hónap elteltével, hogy a százezrek mennek ki a zsebemből, gyakorlatilag töredékét hozták vissza a vásárlási konverziók a hirdetési költségnek. Ekkor elgondolkoztam azon, hogy rossz tevékenységi körbe kezdtem? Rosszak a termékeim, ez tényleg senkinek nem kell?

Ezzel persze nem is lett volna baj, ha a hirdetés indításakor felvilágosítottak volna, hogy „ez nem biztos, hogy eredményes lesz, mert….…), vagy szükséges lenne még ezen, vagy ezen változtatni.  Persze ilyen ötleteket nem kaptam, csak a hirdetéssel kapcsolatos költségeket, munkadíjat hónapról, hónapra.

Mivel meggyőződésem volt, hogy nem rossz az a terület, amibe belekezdtem, ezért éveken keresztül tanultam a keresőoptimalizálást és persze a Google Ads hirdetések kezelést, marketinget, eredményeket akartam.

Szerencsés helyzetben voltam, mert saját webáruházakon, weboldalakon tesztelhettem, tanulhattam mindent, gyakorlatilag a nulláról építettem fel, persze mást nem is tehettem, mert az eredmények akkoriban finoman szólva is a nullával voltak egyenlők.

Az említett veszteséges vállalkozással odáig jutottam, hogy töredék hirdetési költséggel olyan konverziós eredményeim lettek, amiről pár évvel ezelőtt nem is álmodhattam volna pláne, hogy kaptam olyan „biztatásokat” is, hogy ebben nincs több, ne csináld, add el.

Ekkor tapasztaltam meg, hogy mi az ami működik és mi az, ami nem. Persze nem került volna erre sor, ha épp egy olyan hirdetőt fogtam volna ki, akinek a céljai az én céljaimmal egyeztek volna. Ebben az esetben rengeteg energiát, pénzt spóroltam volna meg, de nem így alakult.

Jelenleg több olyan vállalkozásnál értem már el jó eredményeket, melyek korábban az eladás tekintetében igencsak akadoztak.

A Google Ads hirdetéseket nem minden esetben vállalom el azonnal, egész pontosan volt már arra példa, hogy a piacfelmérést követően az ügyféllel közöltem, hogy közel sem várható akkora bevétel, amit ő célként megjelölt.

Azt azért jó ha tudjuk, hogy egy google ads, vagy bármilyen más területen lévő hirdetés nem fog csodákat tenni, ha egy adott termékre, termékkörre nincs érdeklődés, vagy lényegesen jobb termékek, tartalmak érhetőek el máshol jobb áron. Ez nyilván befolyásolja a hirdetés eredményét, a konverziók számát, ezért is indokolt az érdeklődő tisztességes felvilágosítása, hogy mire számíthat és ne kergessen hiú ábrándokat.

A hirdetések elindítása előtt minden esetben elemzem az adott webáruházat, weboldalt és nyíltan, mellébeszélés nélkül mondom el a véleményemet, hogy mire számíthat az ügyfél, mit kell ahhoz még esetlegesen változtatni, hogy működjön és tényleg jól működjön a hirdetés.  Nem második és harmadik megbízottól, hanem tőlem fogja ezt az információt megkapni.

Mi az, amit a google ads hirdetési csomag tartalmaz és milyen költségekre számíthat?

Google Ads hirdetési csomag/árak

 

Google Ads hirdetési ár 1. csomag

 

Munkadíj 32.000 Ft/weboldal/webáruház, bruttó ár,  3 hónapos időtartam esetén

Amit a csomag tartalmaz:

  • Google Ads fiók létrehozása
  • kulcsszó kutatás/piacfelmérés
  • hirdetések elkészítése
  • konverzió követés beállítása
  • hirdetések rendszeres karbantartása, optimalizálása a legjobb teljesítmény elérése érdekében
  • a kampányok, hirdetések száma nincs limitálva egy webáruház, egy weboldal esetén, a lehető legjobb teljesítést kívánjuk elérni
  • javaslatok az adott weboldal változtatására, ha az nem segíti az eladásokat, látogatásokat
  • Több weboldal hirdetése esetén 29.000 Ft/weboldal/webáruház, bruttó ár

A munkadíj természetesen nem tartalmazza a Google Ads hirdetési keretet, tehát azt az összeget, amit Ön naponta szeretne ráfordítani a potenciális ügyfelek elérésére. A hirdetési keret meghatározásáról lentebb tájékozódhat.

Amennyiben Ön más szolgáltatásunkat is igénybe veszi, mint például keresőoptimalizálás, weboldal, vagy webáruház készítés, abban az esetben az igénybe vett szolgáltatásunkból további 10% kedvezményt biztosítunk!

 

Google Ads hirdetési ár 2. csomag

 

Munkadíj 30.000 Ft/weboldal/webáruház, bruttó ár, 6 hónapos időtartam esetén

Amit a csomag tartalmaz:

  • Google Ads fiók létrehozása
  • kulcsszó kutatás/piacfelmérés
  • hirdetések elkészítése
  • konverzió követés beállítása
  • hirdetések rendszeres karbantartása, optimalizálása a legjobb teljesítmény elérése érdekében
  • a kampányok, hirdetések száma nincs limitálva egy webáruház, egy weboldal esetén, a lehető legjobb teljesítést kívánjuk elérni
  • javaslatok az adott weboldal változtatására, ha az nem segíti az eladásokat, látogatásokat
  • Több weboldal hirdetése esetén 28.000 Ft/weboldal/webáruház, bruttó ár

Amennyiben Ön más szolgáltatásunkat is igénybe veszi, mint például keresőoptimalizálás, weboldal, vagy webáruház készítés, abban az esetben az igénybe vett szolgáltatásunkból további 10% kedvezményt biztosítunk!

A munkadíj természetesen nem tartalmazza a Google Ads hirdetési keretet, tehát azt az összeget, amit Ön naponta szeretne ráfordítani a potenciális ügyfelek elérésére. A hirdetési keret meghatározásáról lentebb tájékozódhat.

 

Google Ads hirdetési ár 3. csomag

 

Munkadíj 28.000 Ft/weboldal/webáruház, bruttó ár, 9 hónapos időtartam esetén

Amit a csomag tartalmaz:

  • Google Ads fiók létrehozása
  • kulcsszó kutatás/piacfelmérés
  • hirdetések elkészítése
  • konverzió követés beállítása
  • hirdetések rendszeres karbantartása, optimalizálása a legjobb teljesítmény elérése érdekében
  • a kampányok, hirdetések száma nincs limitálva egy webáruház, egy weboldal esetén, a lehető legjobb teljesítést kívánjuk elérni
  • javaslatok az adott weboldal változtatására, ha az nem segíti az eladásokat, látogatásokat
  • Több weboldal hirdetése esetén 26.000 Ft/weboldal/webáruház, bruttó ár

Amennyiben Ön más szolgáltatásunkat is igénybe veszi, mint például keresőoptimalizálás, weboldal, vagy webáruház készítés, abban az esetben az igénybe vett szolgáltatásunkból további 10% kedvezményt biztosítunk!

A munkadíj természetesen nem tartalmazza a Google Ads hirdetési keretet, tehát azt az összeget, amit Ön naponta szeretne ráfordítani a potenciális ügyfelek elérésére. A hirdetési keret meghatározásáról lentebb tájékozódhat.

 

Google Ads hirdetési ár 4. csomag

 

Munkadíj 26.000 Ft/weboldal/webáruház, bruttó ár, 12 hónapos időtartam esetén

Amit a csomag tartalmaz:

  • Google Ads fiók létrehozása
  • kulcsszó kutatás/piacfelmérés
  • hirdetések elkészítése
  • konverzió követés beállítása
  • hirdetések rendszeres karbantartása, optimalizálása a legjobb teljesítmény elérése érdekében
  • a kampányok, hirdetések száma nincs limitálva egy webáruház, egy weboldal esetén, a lehető legjobb teljesítést kívánjuk elérni
  • javaslatok az adott weboldal változtatására, ha az nem segíti az eladásokat, látogatásokat
  • Több weboldal hirdetése esetén 24.000 Ft/weboldal/webáruház, bruttó ár

Amennyiben Ön más szolgáltatásunkat is igénybe veszi, mint például keresőoptimalizálás, weboldal, vagy webáruház készítés, abban az esetben az igénybe vett szolgáltatásunkból további 10% kedvezményt biztosítunk!

A munkadíj természetesen nem tartalmazza a Google Ads hirdetési keretet, tehát azt az összeget, amit Ön naponta szeretne ráfordítani a potenciális ügyfelek elérésére. A hirdetési keret meghatározásáról lentebb tájékozódhat.

 

Van-e plusz költség, mekkora összegű a Google Ads hirdetési keret

 

Figyelem! A Google Ads hirdetési költség (ez nem a munkadíj, hanem a konkrét google hirdetési megjelenítési költsége) megegyezés alapján történik. Ha Ön naponta pl. csak 500 Ft-ot szeretne hirdetésre költeni, akkor egy 30 napos hónapban a munkadíjon felül (30×500 Ft) 15.000 Ft költséget kell számolnia. Minden területen természetesen javasolni fogok egy napi hirdetési keret árat, amit természetesen nem kell elfogadnia, dönthet kisebb és nagyobb hirdetési keretről is.

Ezért az összegért mennyi szövegezett hirdetés és mennyi kampány jár? 

Nincs korlátozva. A hirdetéseket és kampányokat is az Ön által meghatározott kereten belül, ha szükség átállítjuk mindaddig, míg az elvárásaimnak megfelelő konverziókat nem fogják hozni.

Van-e további „rejtett” költség?

Nincs. Mi nem kérünk további költségeket, pl. nincs olyan, hogy a  napi/havi hirdetési költségkeret 5-7 %-át is ki kell fizetnie a munkadíjon felül.

Nem szeretne havi fix munkadíjat fizetni?

Tart attól, hogy mi lesz, ha nem lesz eladása? Erre is van megoldás. Attól sem zárkózom el, hogy az eladások alapján a hirdetési munkadíj %-os arányba kerül kiszámolásra.

Miért vállalom el így is?

Mert én nem csak megtanultam kezelni egy hirdetési fiókot, vagy egy két sablonos marketing szöveget mástól. Saját vállalkozásomat, webáruházamat, mások webáruházát tettem nyereségessé, dolgoztam pl. kereskedelemben, építőiparban, tehát nem egy betanult, mások által a „számba rágott” tematika alapján dolgozom, hanem saját tapasztalatok szerint, ami véleményem szerint olyan előnyt nyújt, amit nem lehet tanítani.

 

A fentiekben megadott árak nem minősülnek ajánlattételnek!

 

Ez utóbbi lehetőség részleteire, illetve további kérdéseire is szívesen válaszolok.

 

Végezetül probléma-e, ha a Google Ads hirdetés Nyíregyháza várostól távolabb estik? Ez a mai világban egyáltalán nem probléma. A Google Ads hirdetés elvégzése Nyíregyháza tekintetében persze kedvezőbb, mivel helyben a érdeklődőnek lehetősége van személyes találkozóra, megbeszélésre is.

A Nyíregyházától távolabbi városokban, településeken, vagy más megyékben lévő érdeklődőkkel email-en, telefonon, videó kapcsolaton keresztül végezzük az egyeztetéseket. Több olyan weboldalon, webáruházon végzünk Google Ads hitrdetést, ami nem Nyíregyháza, hanem más városban élő ügyfélnek készült és ezekben az esetekben is hibátlanul ment a kommunikáció, a google hirdetések természetesen tökéletesen működnek.

 

További hasznos oldalak, szolgáltatások:

  • Keresőoptimalizálással kapcsolatos információkat, árakat  ide klikkleve talál.
  • Webáruház készítés árakat, díjcsomagokat ide klikkelve talál.
  • Weboldal készítéssel kapcsolatos információkat, árakat ide klikkelve talál.
  • Weboldallal, illetve webáruházzal kapcsolatos kiegészítő szolgáltatásokat ide klikkelve talál.

 

Sebestyén Attila

info[kukac]weboldalrafel.hu

+36 30 813 2510

Weboldalra fel - Weboldal, webáruház készítés, keresőoptimalizálás, Ads hirdetés