Kapcsolat

Sebestyén Attila egyéni vállalkozó

 

Sebestyén Attila vagyok, a Weboldalra Fel! tulajdonosa. 2014. évben kezdtem el a vállalkozói tevékenységemet kialakítani.

A kezdetekben a kereskedelmi tevékenységem jövőjének megalapozása érdekében marketinggel foglalkozó cégeket bíztunk meg azzal a céllal, hogy ne növeljük azt a statisztikai adatot, miszerint a vállalkozások nagy részre már a megalakulást követően az első évben tönkre megy, vagy jó esetben minimális nyereséggel egy-két évig fenn marad.

Sajnos a legnagyobb félelmeim kezdtek valóra válni, mikor a megalakulást követően közel egy évvel folyamatosan azzal szembesültem, hogy a marketingre kiadott költségek az egekben voltak, a bevételek pedig a felét sem hozták vissza. Ez volt annak az oka, hogy végül belekezdtem és több év alatt elsajátítottam a keresőoptimalizálás, Google hirdetések és egyéb marketinggel kapcsolatos ismereteket, melyekkel a vállalkozásomat nyereségessé tettem.

Saját vállalkozásom felépítését követően vállaltam és készítettem weboldalakat, webáruházakat, hirdettem és hirdetek folyamatosan a Google keresőben vállalkozásoknak, akiknek kivétel nélkül a bevételét sikeresen növeltem.

Nem az az ember vagyok, aki „bemagolt” különböző ötleteket, szófordulatokat azért, hogy meg tudja szólítani a célközönséget.

Mint említettem a saját kereskedelmi vállalkozásomban, saját káromon tanultam meg, hogy mi az ami működik, mi az ami nem és nem úgy, hogy hallottam, megtanultam valakitől valamit, amiről azt sem tudom eszik, vagy isszák. Lehet kissé túlzottnak tűnik utóbbi szófordulat, de nekem egy üzletágam majdnem csődbe ment úgy, hogy marketing költségre százezreket fizettem ki havonta. Ez az, amit Ön sem szeretne.

Dolgoztam az építőiparban, kereskedelemben, közszférában, kiépítettem a saját vállalkozásomat, tehát sok tapasztalattal és lényeges, hogy valós munkatapasztalattal rendelkező emberként gondolkozom. Ez lényeges, hiszen szinte minden területen a legnagyobb célközönség a hétköznapi, dolgozó emberek köréből tevődik össze, akiket véleményem szerint legjobban az tud megérteni és hitelesen megszólítani, aki végigjárta ezt az utat.

Utólag visszatekintve a sikerességemet annak köszönhetem, hogy minden tudásomat a saját vállalkozásomban valósítottam meg elsőként, hétköznapi emberként gondolkodva. Saját bevételeimet fektettem be felelősségteljesen és nem más pénzével játszottam lesz, ami lesz alapon, hátha tanulok belőle.

Soha nem értem volna ilyen eredményeket, ha nem lett volna valós, személyes gyakorlatom, tapasztalatom arról, hogy hogyan működik egy vállalkozás, hogyan kell felelősségteljes döntéseket hozni.

Lépjen velem kapcsolatba, ha weboldalt, webáruházat szeretne készíttetni, vagy keresőoptimalizálás (SEO), illetve Google Ads hirdetéssel szeretné vállalkozását fejleszteni. Önnek is segítek!

 

Elérhetőségem:

Sebestyén Attila e.v.

E-mail: info[kukac]weboldalrafel.hu

Telefon: +36 30 813 2510

Adószám: 66765040-1-35 (AAM)

Nyilvántartási szám: 38767489

Nyilvántartásba vétel dátuma: 2014

Weboldalra fel - Weboldal, webáruház készítés, keresőoptimalizálás, hirdetés